CRF 300 RALLY

 

KALAND
MINDENHOL

 
A sokoldalú modellt keresőknek készül minden környezetben megalkuvás nélkül használható, kompakt kaland-motorunk, a CRF300 RALLY. Komoly terepek leküzdésére is alkalmas műszaki alapjait a HRC által fejlesztett CRF450RX versenymotortól örökölte, de sokkal komfortosabb testvérénél, és – 12,8 literesre növelt üzemanyagtartályának köszönhetően jóval nagyobb hatótávolság jellemzi. Természetesen az ergonómiára sem lehet panasz, ugyanis az üzemanyagbetöltő-nyílás fedele zsanéros, maga a nyereg pedig kifejezetten kényelmes. A könnyebb irányíthatóság érdekében közelebb helyeztük a kormányt a pilótához, és lejjebb, illetve hátrébb mozdítottuk a gumibetéttel kiegészített lábtartót, hogy a krosszcsizma is kényelmesen elférjen a váltókar alatt. Igazodva a széles vevőkörhöz, a nyereg 10 mm-rel alacsonyabbra, 885 mm-re került. A kettős, aszimmetrikus LED-fényszóró minden helyzetben átlagon felüli láthatóságot és látási viszonyokat biztosít, akárcsak a négy – rugalmas konzollal rögzített, szintén LED – irányjelző. Átdolgoztuk a műszeregységet is, a fehér hátterű LCD-n fekete, könnyen leolvasható karakterek jelennek meg.

A CRF300L-hez hasonlóan a CRF300 RALLY-ban is nagy hengerűrtartalmú, egyhengeres erőforrás dolgozik, ami 26,6 Nm-es legnagyobb nyomatékot és 27,3 LE-s csúcsteljesítményt ad le. Így kifejezetten erős és rugalmas a modell, különösképp, hogy 4 kg-mal könnyebb, mint az elődmodell. Terepképességeit megnövelt hasmagassággal és első rugóúttal fokoztuk – a 43 mm-es, fordított Showa villa immáron 10 mm-rel nagyobb mozgástartományt enged az első keréknek. Ugyancsak elsőrangú a kétdugattyús féknyereggel társított, 296 mm-es, úszóágyazású, hullámos peremű első tárcsa és a fejlett, hátul kikapcsolható blokkolásgátló (ABS).

Miként az adatok is sugallják, a CRF300 RALLY valódi szabadságot nyújtó, kis tömegű, kiváló terepképességű motorkerékpár, amit alacsony üzemanyag-fogyasztása és komoly hatótávja még nagyobb használati értékkel ruház fel. Ha igazán könnyen kezelhető, mindennapos használatra, valamint hétvégi és világvégi túrákra egy-aránt alkalmas, strapabíró motort keres, a CRF300 RALLY a legjobb választás.
 
 

Letölthető brosúrák: