CBR1000RR-R SP 30TH ANNIVERSARY
Megelevenedik
a történelem
Az 1992-ben megjelent Fireblade-del gyökeresen megváltoztatta a szupersportmotorok tervezésének és gyártásának alapelveit a Honda, a japán mérnökök ugyanis megvalósították azt, amit a vetélytársak lehetetlennek tartottak. A legendás szakember, Tadao Baba – a konkurensek modelljeit látva – csak annyit mondott: „Hogy nevezhetik sportmotornak az ilyen nagy és nehéz gépeket? Egyszerűen nem érdemlik meg ezt a nevet!” Hitt abban, hogy a kiemelkedő teljesítmény dacára is könnyed és szórakoztató lehet egy motor, így született meg a korszakalkotó Fireblade.
Három évtized alatt teljesen átalakult a motorpiac, a Fireblade népszerűsége azonban nem csökkent, sőt a folyamatos fejlesztéseknek hála egyre több és több rajongót szerzett szerte a világon. A most megjelent, jubileumi Fireblade SP 30th Anniversary kiadás már puszta megjele-n ésével elárulja, hogy a tökéletességre törekvés vezérelte a tervezőket az utóbbi 30 évben.
Az új Fireblade egyszerre múltidéző és jövőbe mutató. Az 1992-es változat kék hátsó ülését és Tiger Tricolour fényezését kapta meg, ami sok-sok motoros fejét csavarta el anno, éppúgy, mint a legendás ősmodellt idéző sárvédő, valamint a hasidom Honda-felirata. Az új SP a Fireblade család legkifinomultabb, legkorszerűbb tagja, ultramodern sportmotorhoz méltóan alapáron jár hozzá az ÖHLINS® S-EC futómű, a BREMBO® fékrendszer és a gyorsváltó.
Persze nem csak ez teszi egyedivé a modellt! Indításkor például tűzgyűrű-animáció jelenik meg a kijelzőn, nem mellesleg lézergravírozott felirat hirdeti az üzemanyagtartályon, az Akrapovič® kipufogón és az Intelligens Kulcson, hogy ez a Fireblade SP 30th Anniversary, azaz a három évtizedes modelltörténet egyik legkülönlegesebb darabja, melynek saját fejezet jutott a motorozás történelmében.
Letölthető brosúrák: